MENÜ

Fagyi

Fagylaltot mintegy ötezer évvel ezelőtt a kínaiak készítettek először, hóból, tejből és gyümölcsökből, majd a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba. Az első fagylaltot árusító kávéház 1672-ben nyílt meg Párizsban, de a fagylalt valódi elterjedését az ipari forradalomnak köszönhette, mivel így előállítása és folyamatos hűtése lehetővé vált gépi eszközökkel.
Azóta a ma ismert édesség nagy fejlődésen ment keresztül. Rengetegféle ízben és formában vehetsz belőle, és persze léteznek már cukormentes, laktózmentes, gluténmentes változatok is, hiszen a piac szeretné kielégíteni a különböző igényeket.

 

 

Melyik a kedvenc fagyid?
Csoki
Vanília
Gyümölcsös
Asztali nézet